Már 2144 szócikk közül válogathatsz.

A Pókerpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Pókerpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


A Guts egy Francia kártyaval – póker alapszabályoktól eltérően – három kártyalappal játszott játéktípus. Nem csak a kártyák száma, de a lapok – ezáltal a kombinációk – erőssége is eltér a hagyományostól, így voltaképpen a Guts Poker kifejezés nem is helytálló, hiszen nem pókerről, hanem egy póker jellegű kártyajátékról van szó.

 

Két élő asztalos játék-változata ismert. A Monte Carlo Guts az egyik, mely az egyik leghíresebb európai kaszinó után kapta a nevét, míg a másik verzió a sokat sejtető nevű Survivor Guts, vagyis túlélő Guts.
A játékot a pókerhez hasonlóan körökre bontva és Ante-val játsszák. Ahogy a bevezetőben már említettük a Dealer vagy Krupié minden játékosnak három lapot oszt. A pókerhagyományok szerint a leosztás után a játékosoknak lehetőségében áll Muck-kolni a lapjaikat, ami azt jelenti, hogy az adott körből az Ante elvesztésével Fold-dal kiszáll. Innentől azonban a póker stratégiai és licit része el is felejthető, mivel azonnal következik a Showdown. A legjobb Hand nyer, Survivor Gutsnál a legrosszabb kombináció pedig fizet (Monte Carlo Guts esetében minden vesztes), pontosan az addigi (Ante-kből összeálló) Pot-nak megfelelő összeget.


Az elszámolásban vannak még apró szabályok:

  • ha mindenki eldobja a lapját, a Pot nem elvihető, vagyis a következő kör tétjeivel gyarapodva automatikusan az azt nyerő játékos jutalma lesz,
  • döntetlennél vagy abban az esetben, ha csak egy játékos marad játékban, lezárul a kör és a következő körrel, új Antekkal folytatódik a játék

Guts Hand Ranking:

  • Staight Flush (pl. Suited 8-9-10)
  • Set (Three of a Kind – pl.: 8-8-8)
  • Straight (pl.: Offsuit 5-6-7) – a póker hagyománya szerint a magasabb sor nyer és nincs Around the Corner (Bocsi, megismételnéd 1)
  • Flush (Suited Q-10-7) – a póker hagyománya szerint a magasabb lappal rendelkező szín nyer
  • One Pair (K-K-x) – a magasabb pár vagy egyenlőség esetén a magasabb Kicker nyer
  • High Card – ha a játékosok közül senkinél nincs kombináció, a pókerhez hasonlóan a magasabb lap nyer

 


A szócikkhez társított címkék:
Guts , kaszinó , pókerjáték , szabály