Már 2144 szócikk közül válogathatsz.

A Pókerpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Pókerpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Szponzorált linkek


Póker-bakik

 

Bár sok helyen kapnak kisebb-nagyobb hangsúlyt a játék pszichés kérdései, színesztétikai vonatkozásban inkább az online pókert vizsgáljuk. Tesszük ezt feltételezve, hogy az élő játékhoz csak olyanok ülnek le, akik már valamilyen okból (más játékok, iskolai tanulmányok, stb.) nehezen vonatkoztatnak el a lapok megszokott megjelenésétől – főként a színeket illetően. Amikor színekről beszélünk a francia kártya esetében, a laikusok többsége mindössze két színre: a pirosra és a feketére gondolnak. A legtöbb online pókerterem a klasszikus kétszínű kártyák mellett lehetővé teszi – főként a kezdőkre gondolva – a négyszínű megjelenítést. Magyarul a pikk-kör-káró-treff megkülönböztetés mellett mindegyik jel saját színt kap. Első hallásra talán bizarr azok számára, akik megszokták a kártyás konvenciókat, de a tudományosan is bizonyított tényre alapuló újítás – ha megszokja az ember – hosszútávon segíti a pontos megkülönböztetésen és gyors megfigyelésen alapuló döntések biztonságosabb meghozatalában. Tréfa nélkül továbbá az esetleges szemproblémákból adódó féleértéseket csaknem 100%-ban kizárja.
 


A szócikkhez társított címkék:
stratégia , szín