Már 2144 szócikk közül válogathatsz.

A Pókerpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Pókerpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


Pókerábécé

 

Eredeti, többnyire angol kifejezések fordítása vagy magyar megfelelője, rövid értelmezéssel

 

Pair (pár) – a Pair, vagyis pár a póker egyik alapkifejezése, mégis elengedhetetlen, hogy néhány szóban helyre ne tegyük a jelentését. Sok esetben ugyanis a One Pair, vagyis az egypár Poker Hand, azaz lapkombináció szinonimájaként használják, kissé pongyola módon – még a szakirodalomban is. Pair-nek helyesen, a két azonos számú/nagyságú kártyalapot nevezzük, a lapkombinációtól függetlenül. Példával érthetővé téve: tegyük fel, hogy valakinek egy 4-4 pocketje, vagyis 4 Pair, azaz négyes pár kezdőlapja van. Majd a Flop-ban feljön egy K, 9 és egy 4. Ebben az esetben már a lapkombináció tekintetében Three of a Kind-ről beszélhetünk, míg a leosztás egy 4-es Pair volt. Mindettől függetlenül, azért tartsuk szem előtt a Pair lehetséges, kissé felületes, alternatív jelentését, ha póker témájú írásokat olvasunk, vagy közvetítéseket nézünk/hallgatunk.